Az a nagy kínai helyzet hogy adott nekünk egy iskolai program, egy hajózás ma 6 órakor a Szent István rakpartól, a Milleneum 1 es dokkról. Na már most, mi az hogy ez nincs rajta a térképen? Hol a szent istván rakpart? Mert Park az van a jászaitól nem messze, de nekünk (elvileg) nem az kell.
Idézve a konkrét levelet.
"2015. április 08. szerda 18.00. A hajó a Szent István rakpart, Milleneum 1-es dokkról indul!"
Na és ezt most értelmezzük. Hol van a Szent István rakpart. Mi a megoldás? Gúúglizzunk de,,, várjunk csak? A google nem tudja! O.O Nem, tényleg nem.
Okéé. No pánik ha van olyan amit a google sem tud akkor nyilván mi vagyunk a hülyék és nem a tanár, hát perszehogynem. Szóval hívogassunk, különböző szerveket.
Tudakozó: - Budán vagy Pesten van?
Hm, hát ezt nekem kéne kérdeznem, hogy hol van nem Neki. Neki erre válaszolni kellene, de nem tudott, oké, köszönjük.
A BKK-nak ehhez nem sok köze van lássuk be, de azt is megpróbáltuk, aztán két különböző Tourinform irodát, a hajózással kapcsolatban és végül a MAHART munkatársait zaklattam hogy akkor most mi is van, és ott kaptam érdemi információt, hogy vagy a Jászainál van, és a hajó neve a Millenium, és onnan indul vagy ez egy Európa hajó és a Battyányi tértől indul. Hát, nem kis táv egyik sem.
Időközben a tanszék megerősítette hogy a jászai tértől megyünk de EZMIEZ? Akkor írná le hogy pontosan honnan, vagy hol találkozzunk, GPS koordináták, mert kutya legyek de a jászainál csak Szent István park van, rakpart nincs. Jah és a drága tanárnénink idegenvezető! ÉRTED!
Szóval, igen. Fenntartásaim vannak a programot illetően. Határozottan vannak.
Hogyan lesz az eddigi legjobb munkahelyből a legborzalmasabb és leggyötrőbb hely ahova nap mint nap be kell járnod? - Úgy hogy el kezded érezni...
Március közepe, vége fele új projektre raktak, szigorúan úgy hogy X napot/órát a régivel is foglalkoznom kell. Emellett az új projekten olyasmivel foglalkozhatok, tanulhatok, amit rég óra szeretnék. Elsőre csodálatosan is hangzik, igazából másodjára is, mert a csapat nagyon penge, sokat lehet tőlük tanulni.
Lelkesedésem az egeket veri, bennmaradok tovább, tanulok a többiek munkájából, néha ki-ki tárom szárnyaimat és lassacskán, a napok múlásával én is érdemben hozzáteszem a munkámat. Jönnek az észrevételek, hogy jó-jó, de ezt ne így, ne úgy, erre figyelj oda, ez hiányzik, ezt miért így oldottad meg... Rendben, alig egy hónapunk van befejezni a projektet, jobban oda kell figyelnem. Igyekszem is mindenre oda figyelni amit eddig mondtak panaszt rám, de ugyan úgy gondok vannak. Látom a többieken, és érzem magamon is a kudarc előszelét.
Reggelente nehezen kelek, sokáig fent maradok éjjelente mert későn érek haza a munkából. Filmmel, játékkal, társas programmal lekötöm magam hogy legalább szellemileg rápihenjek a másnapra. Másnap meg minden kezdődik előröl, nekifeszülök a munkának, csinálom a dolgomat és dobálják vissza mert így nem jó, úgy nem jó. Kiderül hogy a csapat trehánynak és linknek tart, zavarja őket a 3-5 perces késés a reggeli standup-ról, mert így nem tudok arra felkészülni.
Ekkor hág tetőpontjára az az érzés, hogy te próbálsz mindent megtenni azért, hogy munkádat a legjobban elvégezd, de az nem elég, magadhoz képest 110% on teljesítesz, de senkit nem érdekel, mert az se jó. Utálod a munkatársad mert a kérdéseidre csak a doksikat mondja hol olvass utána. Visszadobja a munkád mert ez így nem jó, old meg máshogy, hogy jó legyen. Haragszol magadra, hogy nem megy, haragszol a többiekre, hogy nem segítenek. Felkenődsz és szétfolysz a képzeletbeli szélvédőn, minden áldott nap...
Szóval úgy érzed minden szar és mindenki ellened van. De tényleg így van ez? Na jó, egy kis háttérsztori a dolgokhoz. Seniornak, vagy hamarosan seniorrá váló alkalmazottnak vettek fel ide még tavaly tavasszal, igazából április elején volt egy éve, ősszel és télen a munkamorálom erősen megcsappant, a projekt amin dolgoztam kivéreztetett. Ezt a vezetőség is észrevette és szóltak hogy ezen változtassak, ha kell segítenek is. Ilyen háttérrel kerültem az új projektre, és ezt tudták rólam a többiek. Szóval még akár leckéztetésnek is tekinthető az ami velem történik bent. Csak nem mindegy milyen. Ha olyan érzelgős vagy mint én, és egyből érzelmi úton reagálsz a megpróbáltatásokra, akkor azt fogod tapasztalni amit fentebb már leírtam.
Mi van ha nézőpontot váltunk, ha tanító célzatú leckének fogjuk fel az egészet. A cég pozitívan áll az alkalmazottaihoz, nem írja le őket egy könnyen. Mi van ha eljött az ideje annak hogy seniort faragjanak belőlem, megmutassák azt, hogy az eddigi hozzáállásom és technikám semmit nem ér ha egy komolyabb munka kerül a kezeim közé. Egy senior munkaerőtől elvárható az önálló munkavégzés, az egész rendszerre kiterjedő rálátás, a lehető legpontosabb munkavégzés. Na és ezek bevallom, hiányoznak belőlem. Az egész életemre kiterjedően hiányzik az, hogy pontosan beosszam az időmet, még csak tanulom, kapiskálom, hogy láthatnám kívülről, teljes egészében a problémákat, nem hisztis kislányként érzelgősen magamra venni dolgokat, hanem tényszerűen felsorolni a problémákat és megoldást találni rá, nem besértődni.
Szóval most ilyen szemléletmóddal igyekszem munkába menni és menedzselni a napjaimat, nem csak munkaidőben. Rettentően fárasztó, de tényleg ez a céljuk azzal hogy ennyire mély vízbe dobtak, akkor idővel csak profitálhatok belőle, nem csak munka terén, de a magánéletben is.
Szóval kissé sűrű volt ez a pár nap, de úgy gondoltam összefoglalom azért. Most áprilisban bookline-ba dolgozom, de már ez egy vicces sztori volt, mivel úgy indult hogy a Libribe leszek kasszás. Aztán csütörtök reggel mentem i az Astoria Libribe hogy akkor hellóka megjöttem, és néznek rám hogy oké, de honnan és miért. Nem értettem, mondom diákmunkára...
Kiderült hogy a Jobbkezek-es csaj elkalibrált és nem Libribe melózom majd, hanem bookline-ba. Okééé.
Mondjuk a társaság jó fej, és nem kell megszakadnom, akkor sem ha épp nem kasszában vagyok, hanem hátul az online rendeléseket csinálom. Meg csomagot is tudok már átvenni. Jó vagyok :) Viki is mondta hogy megy ez, és jól elvoltunk tegnap is. Azért persze akadnak vicces jelenetek is, mint amikor a kedves idős bácsi mondogatja hogy neki itt van csomagja, nem találom, udvariasan elkérem tőle a rendelő lapot és látom hogy nem is bookline, hanem Líra (egy ajtóval balra tőlünk) :)
Sok nyűglődés közepette aztán tegnap hazajöttem, csak anyukám alkotott és nem vitt magával telefont, mert ment mamámékhoz dorogra. Hívom tehát anyámat. Apám veszi fel, nézek hogy WTF. Aztán mondja mi a szitu, mondom oké, ha mamámnál van, felhívom a mamát. És az érzés amikor szemebsült vele hogy az a szám rohadtul nincs a telefonodba, de megerőlteted magad és eszedbe jut! Elmesélhetetlen.
És most, most kialudtam végre magam és Bodlog Nyuszit mindenkinek!
Volt egy szép napon, hogy kicsit tovább maradtam munkában mert megcsúsztam a teendőimmel és meg szerettem volna időben csinálni a munkám. Erre nővérem felhív, hogy ott van nála Kutya, egy régi ismerős aki Amerikában él, és hát két hétig nála laktam mikor kint voltam, nem csinálhatom azt hogy nem megyek át. Gyorsan vállalható formába hozom a munkámat, de így se lett kész, sebaj majd holnap.
Még este 7 után is vállalhatatlan a városi közlekedés, már nincs nagy dugó de kellően ritkán járnak és súlyosan szabályozva vannak merre mehetnek, na de nem is erről beszélünk, hanem hogy mire oda értem már készülődött is és ment, mert az apját A-ból B-be kellett vinnie, de azt mondta jön utána vissza, hát legyen, megvártam. Ez volt este 8 körül.
Volt 11 is mire visszaért, utána nagyot beszélgetünk mindenről, tök jó volt hallani felőle, nem csak e-mailen keresztül. Hajnali 1 után haza is értem.
Még volt teendőm:
munkakörnyezet beállítása a laptopomon, mert lent (lásd később) nincs gép és dolgozni is kell majd, az irodában meg csak asztali van, amit nem szívesen kapnék a hónom alá.
hajmosás, mert vállalhatatlan 2 nap után :\
szegény virágaim is már sóvárogtak víz után
Mindezekkel 3 után végeztem, megpróbáltam aludni, nem ment, sok sok hónap után másnap (igazából már aznap) megint Balatonfüreden fogunk dolgozni, itt van a csapat másik fele, és a megbeszéléseket, tervezéseket együtt kell csinálnunk.
Mikor utoljára néztem meg az órát 4 óra volt, azután sikerült elaludnom, reggel 6 kor meg csörgött is hogy ébresztő, indulni kell, 7-re az Arany János utcánál kell lennem.
Ekkor még nem volt semmi gond, de a közel 2 órás autóút és az egész délelőttös megbeszélés után már éreztem hogy nekem annyi, megbeszélés végén kemény erőfeszítésbe tellett pislogásnál kinyitnom a szemem. Délután 5-ig maradtunk Füreden, addig aktívnak kellett lennem, de itt már éreztem hogy a betervezett esti programokat le kell mondanom mert nincs az az Isten amiért én ébren maradnék egy percnél is tovább. Hazaúton pislogtam nagyokat, azért a nagyfőnök autójában csak nem dőlök el hogy jó éjt, majd szóljatok ha ott vagyunk. Nem, keményen ébren maradtam, fél 8-ra ágyba is kerültem, aztán reggel normális időben kelés és munka újra, végre kipihenten.
Mi kell egy fergetegesen jó estéhez? Vegyük sorra:
- Végy egy idióta baráti társaságot, adj hozzá némi kergegyökeret, aztán egy kis tetszőleges alkoholt, és végül egy koncertet amit mindenki szeret.
Az a helyzet hogy a pénteki nap iszonyú jó volt, rég nem éreztem magam olyan jól mint akkor, és nem csak a koncerten hanem előtte is, közvetlen a kulcsos incidens után. Igazán csajos, és aztán kevésbé az nap volt.
Vásárlás, buli előtti tollászkodás, és az a koncert a maga szolid 2000 emberével.... nem semmi. Sikerült olyan jó hangulatba keveredni hogy a tervezett "nem maradunk soká" az olyan hajnal négy lett. Addigra dőltünk be az ágyba. Bár előtte volt, séta, pizzaszelet, buszmegállóban fagyoskodás is.
Remélem nem kell sokat várni az ismétlésre sem!
Ha kihagytam valamit kommenteljetek vagy nem tom, küldjetek füstjeleket.
Ismeritek azt a csodás érzést, mikor becsapódik az ajtó, és tudatosodik bennetek, hogy a kulcs a zárban maradt... belülről? Nos, ma reggel én is megtapasztaltam.
Mit lehet tenni ilyenkor? Pánikolni. Józanul elkezdesz gondolkodni, hogy hogyan lehetne kikerülni a lakatost. Házmester? Néz rád okosan, majd jön a zseniális ötlet: mássz be az ajtó feletti ablakon, ami egyébként zárva van. Szintén belülről.
Közben persze megérkeznek a többiek, de nem lehet kinyitni az ajtót, mivel a kulcs reménytelenül benne van. Hát csak fel kell hívni azt a lakatost, aki közli hogy superheroként fél órán belül beenged a lakásba. Na de mivel lehet fél órát eltölteni? Megpróbálsz betörni a saját albérletedbe!
Hajtű híján gémkapocs, drót, kés, megpróbálod leemelni az ablakot, s közben egyetlen elhaladó szomszéd sem kérdezi meg, hogy mégis mi a f@szt csinálsz. Biztató ez így a nyolcadik kerületben.
Ám ekkor megérkezik a nap hőse, a lakatos, és némi pénz ellenében megreszeli a lakótárs kulcsának elejét, és lazán kinyitja az ajtót.
Tanulság: betöréshez csak egy kulcs és egy reszelő kell.
